EFOP-1.6.2-16-2017-00022


"A Szegregált Élethelyzetek Felszámolása Tiszaviden Komplex Programmal projekt bemutatása


Támogatta: NEMZETI TEHETSÉGPROGRAM, EMBERI ERŐFORRÁS TÁMOGATÁSKEZELŐ, EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA




Nemrégiben kezdetét vette a Szegregált Élethelyzetek Felszámolása Tiszaviden Komplex Programmal című projekt, ami 199,94 millió forint vissza nem térítendő Európai Uniós támogatással valósul meg. A projekt célcsoportja a 16-54 éves korosztály.


Az EFOP-1.6.2-16-2017-00022 számú projekt célja Tiszavid településen a szegregált lakókörnyezetben, mélyszegénységben élő, hátrányos helyzetű, alacsony iskolai végzettségű, szociális és anyagigondokkal küzdő lakosok társadalmi felzárkózásának, és a település életébe történő beintegrálásának elősegítése a célcsoportszemlélet-formálásával, a komplex, egymásra épülő szolgáltatás fejlesztési elemek segítségével, és a helyi közösség aktív részvételével.


A konzorciumvezető: Tiszavid Község Önkormányzata Konzorciumi partnerek: „Együtt egy jobb életért” Egyesület és a Szabolcsi Fiatalok a Vidékért Egyesület


A 38 hónapon át tartó projekt során az egészségügyi szolgáltatásokhoz történő hozzáférés javítását célzó programelemekkel kívánják javítani a rászorulók helyzetét. A komplex fejlesztés célja a szegregátumban élők, jelentős részt roma lakosság oktatáshoz, foglalkoztatáshoz és egészségügyi ellátáshoz való hozzáférésének fejlesztése révén, a generációkon át újratermelődő hátrányok leküzdése, a többségi társadalom befogadóbbá tétele, a nyílt vagy lappangó előítéletek csökkentése.


A projekt során megvalósításra kerülő programok:


Kiemelt figyelmet fordítanak családok fejlesztésére, ezért számos olyan programelem megvalósul, amelyek az életvezetés, életminőség, családi élet javítását szolgálják


– Családi életre felkészítő programok 30 alkalommal.
– Konfliktuskezelő és mediációs foglalkozások 30 alkalommal.
– Életvezetési, háztartás-gazdálkodási, adósságkezelési tanácsadás 36 alkalommal.


Az életkörülmények javítását szolgálják a lakókörnyezet higiéniájának javulását szolgáló beavatkozások;


– Konténeres hulladékgyűjtés.
– Rágcsáló, csótányirtás.
– Eb oltás.


A projekt során kiemelten fontos cél a gyermekek fejlesztése már a legkisebb kortól, valamint a tehetséggondozás, amire ugyancsak több program megvalósulása ad biztosítékot;


– Képességfejlesztő és kompetenciafejlesztő foglalkozások 30 alkalommal.
– Tehetségfejlesztő foglalkozások (matematikai, természettudományi, stb.) 30 alkalommal.
– Foci, tollas, stb. foglalkozások, játékos szabadidős programok 20 alkalommal.
– Koragyermekkori fejlesztések elérését célzó programok.
– Szülői szerep erősítését célzó programok


Az egészségmegőrzés, egészségfejlesztés, egészségtudatosság erősítését szolgáló programok is megvalósításra kerülnek:


– Dohányzásról leszoktató programok 12 alkalommal.
– Étkezésiszokások átalakítása programsorozat 30 alkalommal.
– Mentálhigiéniás és felvilágosító foglalkozások 36 alkalommal.
– Drogprevenciós foglalkozás 10 alkalommal.
– Egészségügyi szűrések 3 alkalommal


Közösségfejlesztő rendezvények is megvalósításra kerülnek, melyek célja egyrészt a szegregátumban élők közösségének erősítése, fejlesztése, valamint ezek nyitottsága a társadalmi integráció elősegítését célozza meg.


– Családi nap negyedévente.
– Három alkalommal nagyobb szabású közösségi rendezvény.
– Közösségfejlesztő, szervező tréning 10 alkalommal.
– Napközis kirándulás, táboroztatás 2 alkalommal.


A projekt során bevonásra kerülő személyek közül összesen 100 fő számára biztosítanak lehetőséget különböző képzésekbe való részvételre, akik képzések időtartama alatt megélhetési támogatásban is részesülnek.


A tervek szerint az alábbi képzések kerülnek megszervezésre:
– Intézményi takarító– OKJ-s képzés
– Motorfűrész kezelő– OKJ -s képzés
– Mezőgazdasági munkás– OKJ-s képzés
– Kerti munkás OKJ-s képzés
– Munkavállalást elősegítő alapkompetenciák fejlesztése képzés


Kedvezményezett neve: Tiszavid Község Önkormányzata


Projekt címe: Szegregált Élethelyzetek Felszámolása Tiszaviden Komplex Programmal


Szerződött támogatás összege: 199 935 196 Forint.


Támogatás mértéke: 100 %


Projekt megvalósítása: 2018.09.01- 2021.11.29


Projekt azonosító száma: EFOP-1.6.2-16-2017-00022


További információ kérhető:
Teremi László
Tel: 70/4560429
Kommunikációért felelős személy